Ahogy azt előző bejegyzésemben (Boldogtalan - e a magyar?) kifejtettem, Magyarországon minden második ember elégedetlen az életével és ezzel országunk Európa harmadik legboldogtalanabb országa. Mi ennek az oka? Tekintsünk most el azoktól az “elméletektől”, miszerint a magyar lélek – mintegy genetikailag kódoltan – hajlamos a boldogtalanságra. Amellett, hogy erre semmi bizonyíték sincs, ez azt jelentené, hogy semmi remény nincs arra, hogy boldogtalanságunk a jövőben múlni fog.

Ágoston László és munkatársai nagyszerű tanulmányukban áttekintik a magyar rosszkedv mögött húzódó lehetséges okokat. Lássuk az általuk leírt tényezőket, próbáljuk megérteni a magyar lelkiállapotot! 

1. A panasz és a gyanakvás kultúrája

        A szocializmus évtizedei alatt az egyéni boldogulásra való törekvés, az egyéni siker megélése tabutémává vált. Ennek következtében a hétköznapi beszélgetések fő tematikája a panaszkodás és a panasz  

A legtöbb ember nem tud érdemben miként reagálni arra, ha beszélgetôpartnere valami jóról számol be.

       Az egyéni sikerek gyanakvást váltanak ki: ha egy vállalkozó – kinézetű fiatalembert látunk nagyon drága autóval, - legyünk őszinték magunkhoz! - azonnal gyanakodni kezdünk és rosszindulatú megjegyzéseket teszünk arra vonatkozóan, hogy hogyan szerezte a vagyonát.

2. Tanult tehetetlenség

       Egy amerikai pszichológus, Martin Seligman a 70 –es évek elején olyan kísérletsorozatba kezdett, amely nem tette népszerűbbé a pszichológusokat az állatvédők körében. Először elkerülhetetlen áramütéseknek tett ki kutyákat – a kísérlet második felében ezek a kutyák  akkor sem tettek semmit azért, hogy elkerüljék az áramütést, amikor már lett volna lehetôségük erre.

A tanult tehetetlenség jelensége embereknél is gyakran megfigyelhető.

 A szocializmus idején – ha néha nem is hivatalosan kijelölt, de – pontos korlátok keretezték az élet minden dimenzióját. Kívülre menni nem lehetett, de nem is kellett: elviselhetô volt az élet a kereteken belül is. A rendszerváltással aztán hirtelen mindenki a választás és a felelôsség végtelen szabadságában találta magát – de valójában sem ezzel, sem azzal nem tudott, és nem is akart élni.

        Tehát a rendszerváltás után ugyanúgy viselkedtünk, mint Seligman kutyái: beletanultunk abba, hogy nem tudjuk kontrollálni az életünket és ez a hit megmaradt azután is, hogy visszakaptuk az életünk feletti kontrollt.

3.  Fenyegető világ

         Bár az emberi élet mindig is ki volt téve veszélyeknek és kockázatoknak, a globalizáció és a média fejlôdése ezeket a kockázatokat életszerűvé és testközelivé teszi . Lehetővé vált, hogy a világ legtávolabbi sarkában folyó eseményeket is nyomon kövessük és ezek az események saját életünkkel kapcsolatban is növelik szorongásunk.

Míg a nyugati demokráciák tagjai ezeket az átalakulásokat viszonylag fokozatosan élhették meg, a magyar – és a többi rendszerváltó – társadalomra ezek a bizonytalanságok és kényszerek egyszerre szakadtak rá. A magyar társadalom magas fokú általános bizonyosság- és biztonsághiánya kétségkívül részben erre a traumára vezethetô vissza.

 4. A normák széthullása, elidegenedés

        A rendszerváltás következtében gyakorlatilag az összes addig ismert viselkedési minta, szokásrendszer, struktúra összeomlott,értelmét vesztette.

A régi normák hirtelen többé nem voltak alkalmazhatók, az újak még nem szilárdultak meg, és nincs senki, aki irányt mutasson – pontosabban túl sokan is állítják, hogy ôk tudják, mi a helyes út.

 5. Túlzott elvárások

          A rendszerváltás pozitív hatásaival nagyon magas elvárásai voltak a magyaroknak (elsősorban gazdasági szempontból).

Mivel azonban ebbôl a szempontból már a rendszerváltás elôtt is relatíve jó helyzetben voltak – az objektív életszínvonal viszonylag magas volt, és a többi szocialista országhoz képest szabadnak érezhettük magunkat –, a rendszerváltás gazdasági sokkja többszörösen is súlyos csalódást okozott.

        Az Európia Unióhoz való csatlakozáskor ugyanez a  „csodavárás” ismétlôdött meg – és ugyenez a csalódás következett be.

6. Bizalmatlanság

        A szocializmus évtizedei alatt felszámolódtak, de legalábbis súlyosan erodálódtak a tényleges, megtartó közösségek és elhalványult a társadalom különbözô csoportjai közötti kölcsönös elismerés és szolidaritás. Az általános bizalmatlanság hozzájárult a társadalmi tőke gyengüléséhez Magyarországon. A társadalmi tőke összetevői:

• a szoros társadalmi háló
• társadalmi részvétel, a civil szervezetek részvétele
• helyi, közösségi azonosságtudat, szolidaritás, a lemaradók segítése
• bizalom, kölcsönösség és társas támogatás

     A társadalmi tőke – és kiemelten a bizalom mértéke – szorosan összefügg testi és lelki egészségünkkel, elégedettségünkkel és boldogságunkkal.    

 

"Magyarspecifikus" tényezők?

      Annak ellenére, hogy a fenti tényezők valóban fontosnak tűnnek a “magyar boldogtalanság” szempontjából, legtöbbjük más ex – szocialista országokra is igazak. Éppezért önmagukban nem magyarázzák, hogy a legtöbb ex – szocialista ország lakosai miért boldogabbak a magyaroknál.

Egyéni tényezők

        A fentiekben elsősorban kulturális – társadalmi tényezőket mutattam be. Ha azonban azt akarjuk megérteni, hogy egy adott személy miért boldog vagy boldogtalan, akkor elengedhetetlen, hogy a társadalmi tényezőkön túl az egyéni tényezőket (pl. személyiségvonások, társas környezet, stb.) is figyelembe vegyük.