2007 – től kilenc manchesteri iskolában „Boldogságórákkal” egészítették ki a 11–13 éves tanulók hagyományos órarendjét. A 18 órás kurzus az ún. „pozitív pszichológia” eredményeit felhasználva szerepjátékok, önbizalomerősítő gyakorlatok és csoportfoglalkozások segítségével próbálta meg erősíteni a résztvevőkben a pozitív gondolkodás képességét. Az első eredmények szerint a résztvevő diákok tanulmányi eredménye javult és kevesebbet hiányoztak az iskolából (arról nem szól a beszámoló, hogy a boldogabbak lettek–e a kurzust követően).                                                                                                                                                                    

            De vajon tanítható – e a boldogság? Hosszú távon tényleges boldogabbá tehető – e az ember ilyen jellegű kurzusokkal? És mindennekelőtt: törekedjünk – e egyáltalán arra, hogy boldogabbak legyünk?

Hasznos – e boldognak lenni?

         Az amerikai író és publicista, William Feather szerint “A boldogság és intelligencia ritkán található meg egyazon emberben”. Hasonlóan negatív véleménnyel volt a boldogságról John Marston, a 16. században született angol költő és drámaíró, aki szerint “a boldogság lealacsonyít”. Néhány hasonlóan negatív véleménytől eltekintve a legtöbb gondolkodó a boldogságot fontosnak, sőt olykor az élet céljának tekinti (pl. Jorge Luis Borges argentín író és költő ezt írja: “A legsúlyosabb vétket elkövettem, mit ember elkövethet. Sose voltam boldog.”). Persze, boldognak lenni jó. De ezen túl “jó” – e valamire a boldogság?

          A pozitív érzelmek “broaden and build” elmélete szerint a pozitív érzelmek – szemben a negatív érzelmekkel – növelik a személy figyelmi kapacitását, új viselkedési és gondolkodási mintákat váltanak ki. Idővel pedig a gazdagabb viselkedési repertoár hatására új képességeket sajátítunk el és bővülnek “erőforrásaink”. Például egy idegennel való találkozás a pozitív érzelmek hatására szorosabb ismeretséggé, majd barátsággá válhat. A pozitív érzelmek magas szintje által “elnyert” erőforrások pedig stresszhelyzetben segítenek minket (a fenti példát folytatva: krízishelyzetben barátunktól mind lelki, mind fizikai segítséget remélhetünk). Az elméletet leíró Barbara Fredrickson több kísérletben igazolta a pozitív érzelmek viselkedésrepertoárt, erőforrásokat növelő hatását.

Boldogság és sikeresség

       A boldogsággal kapcsolatos kutatások kezdetben arra a kérdésre fókuszáltak, hogy milyen körülmények, tényezők váltják ki a boldogság érzését (egészség?pénz?barátok?). Azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei vannak a boldogságnak, csak az utóbbi időben készültek vizsgálatok.

      Számos kutatás igazolja, hogy a boldogabb emberek általában jobban teljesítenek a kreativitást igénylő feladatokban, mint a kevésbé boldogok. Egy adott probléma megoldására számos különböző megoldási módot képesek kidolgozni. A boldogabb emberek hatékonyabbak munkahelyükön, gyorsabb lépnek feljebb a munkahelyi “szamárlépcsőn” és többet keresnek, mint kevés boldog kollégáik (és nem, nem a magasabb kereset miatt válnak boldogabbá). 

      A boldogabb emberek nyitottabbak mások felé, gyakrabban kezdeményeznek beszélgetést, jobban érdeklődnek mások iránt, és segítőkészebbek, mint a kevésbé boldogok. A fentiekből következik, hogy a boldogabb emberek sokkal több baráttal rendelkeznek, azt ugyanis, hogy valaki érdeklődő és segítőkész, a környezete észreveszi és honorálja

Boldogság és egészség

        Boldogságunk nem meglepő módon befolyásolja fizikai egészségi állapotunkat is: a boldogabb emberek sokkal egészségesebbek, mint a kevésbé boldogak. Jobbak az immunmutatóik (azaz erősebb az immunrendszerük), ritkábban betegszenek meg, ha pedig megbetegszenek, sokkal gyorsabban épülnek fel a betegségből. Operációk után hamarabb hazatérhetnek és gyorsabban képesek visszatérni korábbi életvitelükhöz.

         A boldogság egészségi állapotra kifejtett hatása után nem meglepő, hogy boldogságszintünk élettartamunkkal is kapcsoltban áll. A kutatások egyik felében azt vizsgálták, hogy idős, illetve beteg személyek élettartamát hogyan befolyásolja boldogságszintjük. Terminális állapotban lévő vesebetegek esetében a magasabb boldogságszint magasabb túlélési valószínűséget jósolt be 4 évvel később (azaz a boldogabb betegek nagyobb valószínűséggel voltak életben a 4 éves időtartam végén). Ugyanilyen eredményeket kaptak mellrákos nők vizsgálatánál (itt 7 éves időtartam alatt vizsgálták az életbenmaradás arányát) és gerincvelő sérülteknél (itt 11 éves túlélési valószínűséget vizsgáltak). Idős – és egészséges – személyeknél a pozitív érzelmek szintén alacsonyabb halálozási arányhoz kapcsolódnak. A Kentucky Egyetem pszichológusa Deborah Danner és munkatársai sokat idézett kutatásukban azt vizsgálták, hogy a fiatal felnőttkorban kifejezett pozitív és negatív érzelmek aránya hogyan befolyásolja a várható élettartamot. Ennek vizsgálatához apácák fiatalon írt önéletrajzát elemezték. Amikor az apáca – jelöltek a felvételüket kérték a rendbe egy önéletrajz írására kérték őket, melyben „gyerekkorukról, érdeklődési körükről, tanulmányaikról, vallásos életükről és életük különleges eseményeiről” kellett írniuk. 

            Példaképp nézzünk meg két önéletrajz részletet. Íme az első:

„1909 szeptember 26-án születtem, hét gyermek közül a legidősebbként… Jelöltségem évében a Notre Dame intézetben töltöttem kémiát és latint tanítva. Isten segedelmével képességeim szerint mindent meg szeretnék tenni Rendünkért, a vallás terjesztésért és személyes fejlődésemért”

És egy másik:

„Az Úr kegyelemmel teli életet adományozott számomra… Az elmúlt év, amit a Notre Dame Kollégiumban töltöttem, nagyon boldogan telt. Most pedig mohó örömmel várom, hogy magamra öltsem Miasszonyunk öltözékét és hogy egyesüljek az Isteni Szeretettel.”

         Hogy mi a legfontosabb különbség a két önéletrajz – részlet között? Az elsőben igen alacsony a pozitív érzelmek szintje, a másodikban ezzel szemben magas. A kutatás eredményei szerint azok az apácák, akiknek az önéletrajzában magas fokú volt a pozitív tartalmú kifejezések aránya, 2,5 – ször nagyobb valószínűséggel voltak életben a vizsgálat idején, mint azok a társaik, akiknek kevés pozitív tartalmú kifejezés szerepelt az önéletrajzában.      

          Láthatjuk tehát, hogy a boldogságnak számos előnye, haszna van. Ezen eredményeket úgy összegezhetjük, hogy a boldogság, illetve a pozitív érzelmek magas szintje olyan fizikai és szociális erőforrásokat biztosít a személy számára, amelyek stressz esetén védő hatásak (a téma legjobb összefoglaló cikke megtekinthető itt). A boldogabb emberek ezen erőforrások megléte miatt sokkal védettebbek különböző a stresszhelyzetekkel, traumákkal szemben, mint a kevésbé boldogok.

Növelhető – e a boldogság?

         Sonja Lyubomirsky, amerikai pszichológusnő szerint a boldogságot befolyásoló tényezőket három nagy csoportba sorolhatjuk (elméletét a magyarul “Hogyan legyünk boldogok?” című könyvében (Ursus Libris Kiadó, 2008) mutatja be). Az első csoportba a genetikai örökségünk, tehát a biológiailag meghatározott, öröklött rész tartozik. Különböző vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy genetikai örökségünk körülbelül 50%-ban határozza meg azt, hogy mennyire vagyunk boldogok, milyen gyakran és milyen intenzíven élünk át pozitív vagy negatív érzelmeket. Ezen vizsgálatok alapján a “boldogságunk csak rajtunk múlik” álláspont túlságosan idealisztikus. A második csoportba az életkörülményeink tartoznak, vagyis az, hogy milyen kultúrába, milyen országba, milyen társadalmi rétegbe születünk, mennyire vagyunk intelligensek, szépek, milyen az anyagi helyzetünk. Ez körülbelül 10%-ot határoz meg a boldogságunkból. Végül marad 40%, ahova a szándékos tetteink tartoznak, tehát mindaz, amivel a mindennapjainkat töltjük. Lyubomirsky szerint – azzal együtt, hogy a boldogság genetikai meghatározottsága igen magas – ez a 40% elég jó aránynak tekinthető – hiszen ennek irányítása szinte teljes egészében a mi kezünkben van. Ha tehát boldogabbá akarunk válni, ezeket a tényezőket kell megcéloznunk. Ezt a témát egy későbbi bejegyzésben részletesen körbejárjuk majd, de addig is egy példa: a testmozgás például hosszútávon növeli, a napi több óra tévénézés pedig csökkenti a boldogságszintet.

Boldogságoktatás az iskolákban

       A Pozitív Pszichológia Nemzetközi Társasága (International Positive Psychology Association) első konferenciáján Martin Seligman (akit sokan a pozitív pszichológia atyjának tekintenek) felvázolta vízióját az irányzat jövőjéről: véleménye szerint a “boldogságoktatást” be kell vinni az iskolafalak közé. A fentiek tükrében ez azt jelenti, hogy tudatosítjuk a diákokban, hogy mely tényezők függetlenek boldogságunktól és mely tényezők azok, melyek valóban befolyásolják hangulatunkat és elégedettségünket.   

Július elsejével 5 százalékkal emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, írta meg többek között  a Dohányzom blog. Ennek kapcsán talán érdemes végiggondolni, hogy mit tudunk a dohányzók és nemdohányzók hangulata közti különbségekről.

A dohányosok hajlamosabbak a szorongásra és depresszióra

Az elmúlt években számos kutatás igazolta tudományosan, hogy a dohányzó személyek hajlamosabbak a depresszióra és a szorongásra, mint a nemdohányzók. Egy 2003-ban publikált kutatás szerint például egy dohányos háromszor nagyobb eséllyel mutat depressziós tüneteket, mint egy nem dohányzó személy.

Depresszió és dohányzás: mi a kapcsolat?

    A dohányzók magasabb depresszió értékét három elmélet próbálja megmagyarázni:

1. A dohányzó személyek a depresszió öngyógyítására használják a cigarettát
     Depressziós dohányosok nagyobb arányban számolnak be arról, hogy a nikotin stimulálja őket és csökkenti a negatív érzelmeiket, mint a nem depressziós dohányosok. Az "öngyógyítás" a nikotin agyi jutalmazó rendszerre gyakorolt hatásával függ össze - a nikotin stimulálja a pozitív érzelmeket kiváltó dopamin termelését. A depresszióra hajlamos személyek "rátanulhatnak" arra, hogy a dohányzás javítja a hangulatukat és ez megerősíti a dohányzó magatartásukat.

2. A dohányzás megnöveli a depresszió kialakulásának valószínűségét
    Azok a depresszióra hajlamos, erős dohányos személyek, akik megpróbálnak leszokni a dohányzásról, fokozattan ki vannak téve a depresszió megjelenésének. Ennek hátterében a nikotinmegvonás idegrendszerre kifejtett hatása áll.

3. Közös tényezők állnak a dohányzás és a depresszió hátterében
    Rossz családi háttér, gyerekkori magatartászavar, negatív életesemények - mind olyan tényezők, melyek befolyásolhatják mind a depresszióra való hajlamot, mind pedig a dohányzó magatartást. A kutatók tehát megvizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a dohányzás és a depresszió közt nincs direkt összefüggés, csupán egy mögöttes, "háttértényező" (pl. negatív életesemények) miatt találunk együttjárást közöttük.

   Az eddigi vizsgálatok csak az első két feltételezést erősítették meg: a depressziós személyek öngyógyításra használják a cigarettát és a depresszióra hajlamos dohányosoknál a leszokási próbálkozás megnöveli a depresszió kialakulásának valószínűségét.

A dohányzás megnöveli a szorongásos zavarok megjelenésének valószínűségét

     Úgy tűnik, hogy nem pusztán a szorongás növeli a dohányzás valószínűségét, hanem a dohányzás is megnöveli a későbbi szorongásos zavarok kialakulásának valószínűségét. Egy 2000 - ben publikált kutatás szerint azok a serdülők, akik naponta 20 cigarettánál többet szívtak el, fiatal felnőttként 7-szer nagyobb valószínűséggel szenvedtek agorafóbiában, a pánikzavar kialakulására pedig 15-ször nagyobb volt az esélyük, mint azoknak, akik nem dohányoztak serdülőkorukban.
     A szorongásos zavarok közül a pánikzavar mutatta a legszorosabb kapcsolatot a dohányzással. Ennek hátterében az egészségi állapot romlása, a nikotin idegrendszerre kifejtett hatása, a nem megfelelő megküzdési stratégiák használata és a megvonási tünetek állhatnak.

     Bár azt nem állíthatjuk, hogy a dohányzó személyek boldogtalanabbak, mint a nem dohányzó személyek, az tény, hogy a dohányzás megnöveli az olyan negatív hangulati állapotok valószínűségét, mint a depresszió és a szorongás.
 

Irodalom
Glassman,A.H. és mtsai (2001) Smoking cessation and the course of major depression: a follow-up study. Lancet, 357(9272), 1929-1932.
Johnson,J.G. és mtsai (2000) Association between cigarette smoking and anxiety disorders during adolescence and early adulthood. JAMA, 284(18), 2348-2351.
Murphy,J.M. és mtsai (2003) Cigarette smoking in relation to depression: historical trends from the Stirling Country Study. American Journal of Psychiatry, 160(9), 1663-1669.
Urbán R. és mtsai (2005) A dohányzás egészségpszichológiája. Országos Addiktológiai Intézet, Budapest

A férfiakat boldogabbá teszi az egyéjszakás kaland, mint a nőket

    
      Anna Campbell pszichológus kutatása szerint a férfiak közül sokkal többen érzik magukat  boldognak egy egyéjszakás kaland után, mint a nők közül. Internetes kutatásában 1743 férfit és nőt kérdezett meg arról, hogy hogy érzik magukat egy egyéjszakás kaland után. A férfiak 80 százaléka pozitívan gondolt vissza az eseményre; magas fokú kielégülésről és jó közérzetről számolt be. Ezzel szemben a nőknek mindössze 54% - a érzett hasonlóan.
       Campbell szerint mindez annak a bizonyítéka, hogy az evolúció nem az egyéjszakás kalandokra "teremtette" a nőket. A férfiak számos nőt képesek megtermékenyíteni, a nők számára viszont fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Campbell szerint a nők számára fontos a partner támogatása, ezért vigyázniuk kell arra, hogy partnerük nehogy azt higyje, hogy más férfi utódját neveli. Evolúciós szempontból tehát nem áll érdekükben az alkalmi, futó kalandok keresése - ezért azok nem is okoznak számukra akkora örömöt.

Forrás: http://www.springerlink.com/content/200557qu080hr117/?p=a18de4211152436fb8de77d93b34700c&pi=2
 

Agyunk gyorsabban észleli a boldog arckifejezést, mint a szomorú arckifejezést

     Egy frissen publikált kutatásban a résztvevőknek 100 miliszekundumig (0,1 másodperc) villantottak fel különböző érzelmeket kifejező arcokat. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen gyorsan azonosítjuk a különböző érzelemeket az arcokon. Az eredmények szerint sokkal gyorsabban azonosítjuk a boldog (vagy meglepett) arckifejezést, mint a szomorú vagy félelmet kifejező arcokat.

2006 – ban Kevin Chan, egy kanadai orvos kísérletet tervezett, hogy tudományosan igazolja a csokoládéfogyasztás boldogságra kifejtett hatását. A kísérleti személyeket három csoportba sorolta: az első csoport tagjainak minden nap egy tábla tejcsokoládét kellett elfogyasztaniuk (a csokoládét Chantól kapták a résztvevők), a második csoport tagjai egy tábla étcsokoládét kaptak, a harmadik csoport tagjai nem kaptak csokoládét. Chan arra volt kíváncsi, hogy az egyhónapos kísérlet végén milyen különbségek mutatkoznak a csoportok boldogságszintje közt. A kísérlet totális kudarcba fulladt: a kísérleti személyek nem tartották magukat az előírásokhoz és a csokoládét nem kapó személyek legtöbbje képtelen volt megállni a csokifogyasztást.

 Az emberiség csokoládé – fogyasztó részét azonban hosszú évszázadokon keresztül nem érdekelte, hogy van – e a csokoládé-fogyasztásnak tudományosan kimutatható hatása a boldogságra. Egyszerűen csak lelkesen fogyasztották a kakaóbabból készített édességet folyékony vagy szilárd formában.

Egy történész így számol be az azték uralkodó, Montezuma udvarában dívó csokoládéfogyasztásról:

A chocolatl vaníliával és más fűszerekkel ízesített főzet, mézsűrűségű habos anyaggá elkészítve, mely fokozatosan olvad el a szájban. Hidegen fogyasztották. Az italt, ha ezt az anyagot egyáltalán italnak nevezhetjük, arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal. Az uralkodó rendkívüli módon kedvelte, már csak az elfogyasztott mennyiségekből ítélve is: naponta nem kevesebb, mint ötven korsó chocolatl készült kizárólag saját maga részére, míg a királyi udvar számára további kétezer korsó volt engedélyezve.(forrás: http://www.gourmandnet.hu/konyha/site.php?tpl=theme&id=291)

A kényszeres csokoládéfüggő – és fogyasztó személyek gyakran azzal magyarázzák függőségüket, hogy  a csokoládéban lévő „boldogsághormon” miatt javul a hangulatuk.  Van – e a csokoládéban „boldogsághormon”? Nincs. Márcsak azért sem lehet, mert nem létezik „boldogsághormon”. Vannak olyan hormonok, melyek pozitív érzelmeket váltanak ki, de boldogsághormonnak nevezni őket erős túlzás és leegyszerűsítés.

 Az utóbbi évek kutatásai alapján egyértelmű, hogy a csokoládé több olyan vegyületet tartalmaz, melyek hatással vannak a központi idegrendszerre – ezáltal pedig befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket.  

Anandamid és társai

Nézzük, hogy melyek azok a – csokoládé által tartalmazott – vegyületek, melyek hatással vannak idegrendszerünkre!

1. Anandamid
A név a szanszkrit ananda („öröm”) szóból származik. Ez a vegyület egy endogén kannabinoid, ami annyit jelent, hogy molekulái képesek kötődni az agy kannabinoid receptoraihoz – azokhoz a receptorokhoz, melyekhez a kannabisz hatóanyaga kötődik. Ezáltal az anandamid képes kiváltani, „leutánozni” a kannabisz hatását, ezáltal képes pozitív érzelmi állapot kiváltására. Önmagában azonban az anandamid nem magyarázza a csokoládéfüggők magas számát, mivel egyes becslések szerint egyszerre 11 kg csokoládét kellene elfogyasztani ahhoz, hogy elérjük a marihuána által kiváltott hatást. Sőt, egyes kutatások nem leltek rá az anandamidra a csokoládéban. 

2. Koffein és teobromin
Mindkét vegyület serkenti az idegrendszer működését, élénkíti a szívműködést, javítja a szellemi funkciókat, csökkenti a fáradtságot és álmosságot. A teobromin a koffeinhez képest enyhébb hatású és hatását lassabban fejti ki.

3. Fenil – etil – amin (PEA)
Ezt a stimuláló hatású vegyületet „szerelemhormonnak” is nevezik, mivel az általa kiváltott érzések (kellemes izgalom, szaporább szívdobogás, eufória, örömérzet) hasonlóak a szerelmesek által megélt érzésekhez. A csokoládé PEA tartalma magyarázza, hogy afrodiziákumként való használata sem volt ismeretlen a történelem során.   

Az endorfin hatás

            Amellett, hogy a csokoládé több olyan vegyületet tartalmaz, melyek befolyásolják idegrendszerünk működését, úgy tűnik, hogy fogyasztása kiváltja az endorfin – termelést agyunkban. Az endorfin szerkezete és „működése” hasonló a morfiuméhoz, fájdalomcsillapító hatású és javítja a hangulatot. 

Van - e boldogsághormon a csokoládéban?

A csokoládé olyan vegyületeket tartalmaz, melyek serkentő hatásúak és pozitív érzelmeket váltanak ki. A pozitív érzéseket kiváltó vegyületek azonban olyan kis arányban vannak jelen a csokiban, hogy sok kilót kellene elfogyasztani belőle ahhoz, hogy befolyásolja hangulatunkat. Valószínűbb, hogy a csokoládé jellegzetes íze, aromája és állaga beindítja agyunkban az endorfintermelést. Az endorfin által kiváltott pozitív érzések pedig összekapcsolódnak a csokoládéfogyasztás élményével és így megnő a „csokoládé-addikció” kialakulásának veszélye.  

      Ahogy azt előző bejegyzésemben (Boldogtalan - e a magyar?) kifejtettem, Magyarországon minden második ember elégedetlen az életével és ezzel országunk Európa harmadik legboldogtalanabb országa. Mi ennek az oka? Tekintsünk most el azoktól az “elméletektől”, miszerint a magyar lélek – mintegy genetikailag kódoltan – hajlamos a boldogtalanságra. Amellett, hogy erre semmi bizonyíték sincs, ez azt jelentené, hogy semmi remény nincs arra, hogy boldogtalanságunk a jövőben múlni fog.

Ágoston László és munkatársai nagyszerű tanulmányukban áttekintik a magyar rosszkedv mögött húzódó lehetséges okokat. Lássuk az általuk leírt tényezőket, próbáljuk megérteni a magyar lelkiállapotot! 

1. A panasz és a gyanakvás kultúrája

        A szocializmus évtizedei alatt az egyéni boldogulásra való törekvés, az egyéni siker megélése tabutémává vált. Ennek következtében a hétköznapi beszélgetések fő tematikája a panaszkodás és a panasz  

A legtöbb ember nem tud érdemben miként reagálni arra, ha beszélgetôpartnere valami jóról számol be.

       Az egyéni sikerek gyanakvást váltanak ki: ha egy vállalkozó – kinézetű fiatalembert látunk nagyon drága autóval, - legyünk őszinték magunkhoz! - azonnal gyanakodni kezdünk és rosszindulatú megjegyzéseket teszünk arra vonatkozóan, hogy hogyan szerezte a vagyonát.

2. Tanult tehetetlenség

       Egy amerikai pszichológus, Martin Seligman a 70 –es évek elején olyan kísérletsorozatba kezdett, amely nem tette népszerűbbé a pszichológusokat az állatvédők körében. Először elkerülhetetlen áramütéseknek tett ki kutyákat – a kísérlet második felében ezek a kutyák  akkor sem tettek semmit azért, hogy elkerüljék az áramütést, amikor már lett volna lehetôségük erre.

A tanult tehetetlenség jelensége embereknél is gyakran megfigyelhető.

 A szocializmus idején – ha néha nem is hivatalosan kijelölt, de – pontos korlátok keretezték az élet minden dimenzióját. Kívülre menni nem lehetett, de nem is kellett: elviselhetô volt az élet a kereteken belül is. A rendszerváltással aztán hirtelen mindenki a választás és a felelôsség végtelen szabadságában találta magát – de valójában sem ezzel, sem azzal nem tudott, és nem is akart élni.

        Tehát a rendszerváltás után ugyanúgy viselkedtünk, mint Seligman kutyái: beletanultunk abba, hogy nem tudjuk kontrollálni az életünket és ez a hit megmaradt azután is, hogy visszakaptuk az életünk feletti kontrollt.

3.  Fenyegető világ

         Bár az emberi élet mindig is ki volt téve veszélyeknek és kockázatoknak, a globalizáció és a média fejlôdése ezeket a kockázatokat életszerűvé és testközelivé teszi . Lehetővé vált, hogy a világ legtávolabbi sarkában folyó eseményeket is nyomon kövessük és ezek az események saját életünkkel kapcsolatban is növelik szorongásunk.

Míg a nyugati demokráciák tagjai ezeket az átalakulásokat viszonylag fokozatosan élhették meg, a magyar – és a többi rendszerváltó – társadalomra ezek a bizonytalanságok és kényszerek egyszerre szakadtak rá. A magyar társadalom magas fokú általános bizonyosság- és biztonsághiánya kétségkívül részben erre a traumára vezethetô vissza.

 4. A normák széthullása, elidegenedés

        A rendszerváltás következtében gyakorlatilag az összes addig ismert viselkedési minta, szokásrendszer, struktúra összeomlott,értelmét vesztette.

A régi normák hirtelen többé nem voltak alkalmazhatók, az újak még nem szilárdultak meg, és nincs senki, aki irányt mutasson – pontosabban túl sokan is állítják, hogy ôk tudják, mi a helyes út.

 5. Túlzott elvárások

          A rendszerváltás pozitív hatásaival nagyon magas elvárásai voltak a magyaroknak (elsősorban gazdasági szempontból).

Mivel azonban ebbôl a szempontból már a rendszerváltás elôtt is relatíve jó helyzetben voltak – az objektív életszínvonal viszonylag magas volt, és a többi szocialista országhoz képest szabadnak érezhettük magunkat –, a rendszerváltás gazdasági sokkja többszörösen is súlyos csalódást okozott.

        Az Európia Unióhoz való csatlakozáskor ugyanez a  „csodavárás” ismétlôdött meg – és ugyenez a csalódás következett be.

6. Bizalmatlanság

        A szocializmus évtizedei alatt felszámolódtak, de legalábbis súlyosan erodálódtak a tényleges, megtartó közösségek és elhalványult a társadalom különbözô csoportjai közötti kölcsönös elismerés és szolidaritás. Az általános bizalmatlanság hozzájárult a társadalmi tőke gyengüléséhez Magyarországon. A társadalmi tőke összetevői:

• a szoros társadalmi háló
• társadalmi részvétel, a civil szervezetek részvétele
• helyi, közösségi azonosságtudat, szolidaritás, a lemaradók segítése
• bizalom, kölcsönösség és társas támogatás

     A társadalmi tőke – és kiemelten a bizalom mértéke – szorosan összefügg testi és lelki egészségünkkel, elégedettségünkkel és boldogságunkkal.    

 

"Magyarspecifikus" tényezők?

      Annak ellenére, hogy a fenti tényezők valóban fontosnak tűnnek a “magyar boldogtalanság” szempontjából, legtöbbjük más ex – szocialista országokra is igazak. Éppezért önmagukban nem magyarázzák, hogy a legtöbb ex – szocialista ország lakosai miért boldogabbak a magyaroknál.

Egyéni tényezők

        A fentiekben elsősorban kulturális – társadalmi tényezőket mutattam be. Ha azonban azt akarjuk megérteni, hogy egy adott személy miért boldog vagy boldogtalan, akkor elengedhetetlen, hogy a társadalmi tényezőkön túl az egyéni tényezőket (pl. személyiségvonások, társas környezet, stb.) is figyelembe vegyük.  

A boldogtalanság mítosza (?)

“A magyar pesszimista nép”, “a magyar önsorsrontó és boldogtalan nép”, “a magyar depressziós nép” – olyan vélemények, melyekkel nap, mint nap találkozhatunk a közbeszédben. És persze sírva vígad a magyar. Ezt a véleményt osztja Timothy Gordon Ash, brit történész is, aki szerint  “a magyar pesszimizmus éppolyan gyógyíthatatlan, mint a lengyel optimizmus”. De vajon tényleg pesszimista, boldogtalan, depressziós nép vagyunk – e vagy csak magunkra ragasztottuk ezeket   a címkéket?  

Boldogtalanok –e a magyarok?

Arra a kérdésre, hogy boldogtalanok – e a magyarok, csak úgy adhatunk választ, ha a magyarok átlagos boldogságát összehasonlítjuk más országok lakosainak átlagos boldogságával. Az utóbbi években több mérőszám is született a különböző országok boldogságszintjének összehasonlítására. Ilyenek a “Boldog Bolygó Mutató” (Happy Planet Index), az “Élettel való Elégedettség Mutató” (Satisfaction with Life Index). A Boldogság Világtérképén (World Map of Happiness) Magyarország a kevésbé boldog országok közt kap helyet.


Hogy állunk a boldogsággal szomszédainkhoz viszonyítva? Az Eurobarometer közvéleménykutatás rendszeresen felméri az Európai Unió lakosainak hangulatát. Románia és Bulgária csatlakozásáig mi büszkélkedhettünk az “Unió legboldogtalanabb országa” címmel. A 2007 –es felmérés szerint  az emberek  alig több, mint a fele (52%) állította azt, hogy összességében elégedett az életével. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon minden második ember boldogtalannak, elégedetlennek érzi magát.

Forrás:Ágoston L., Kollányi Zs., Liska J. (2008) Magyar Fitnesz


Arra a kérdésre tehát, hogy boldogtalanok – e a magyarok, a válasz egy óvatos “igen" lehet.  

Depressziósak – e a magyarok?

A Hungarostudy felmérés keretében 1983 – ban, 1988 – ban, 1995 – ben és 2002 – ben vizsgálták a depresszió előfordulási gyakoriságát. Anélkül, hogy sok adattal és számmal untatnám a kedves Olvasót, nézzük a legfontosabb eredményeket. Míg 1988 és 1995 közt nőtt a depressziós személyek aránya, addig 1995 és 2002 közt csökkent a depressziós tüneteket mutató személyek aránya az országban. A magyarok 73% - a semmilyen depressziós tünetet nem mutatott.
 

Miért? Miért? Miért?

   A rossz hír tehát az, hogy boldogtalanok vagyunk, a jó hír viszont az, hogy nem vagyunk depressziós nemzet. Ez is valami.
  A magyarok boldogtalanság sokan próbálták már megmagyarázni. Van aki a történelmi események hatásait hangsúlyozza, mások társadalmi - szociológiai tényezőket emelnek ki, megint mások pszichológiai folyamatokra hivatkoznak. A következőkben ezeket az elméleteket járjuk körbe.

    Több, mint 2000 évvel ezelőtt Arisztotelész ezt írta: "Abban, hogy a boldogságot a legfőbb jónak kell tartani, talán mindenki egyet is ért; kívánatos azonban, hogy arról szóljunk világosabban: mi a boldogság lényege."

    Arisztotelész óta rengetegen - írók, költők, filozófusok, tudósok és egyéb gondolkodók - próbálták megérteni, hogy mi a boldogság lényege, mi a boldogság "titka". A boldogság iránti érdeklődés napjainkban cseppett se csökkent: bármelyik könyvesboltban könyvek tucatjai közül választhatunk, melyek azt ígérik, hogy boldogabbá tesznek bennünket. Az egyik a "belső gyermek" megtalálására esküszik, a másik szerint a titok a kristályterápiában rejlik, a harmadik szerint egyedül az "önmegvalósítás" vezethet el a boldogsághoz. A választék hatalmas: ha az egyik - másik módszerrel kudarcot vallunk és a belső gyermek - kristályterápia párosítás ellenére is nyomorultul érezzük magunkat, még mindig ott a lehetőség, hogy egy újabb módszert próbáljunk ki.

   A tudomány - és konkrétan a pszichológia tudománya - sokáig szinte egyáltalán nem vett tudomást a boldogság témájáról. Az ezredforduló környékén a pszichológia "rátalált" erre a területre: a kutatók azt kezdték el vizsgálni, hogy melyek azok a tényezők, amelyek valóban összefüggnek boldogságunkkal. Mert a boldogság témája kutatható és kutatandó tudományos igénnyel. Erről szól ez a blog.